Savaria TSE
Írta: Varga Dominik    2013. máj. 22. szerda, 10:18 Nyomtatás
Európa Bajnokság - Vilnius, Litvánia

A március 23-án megrendezett Formációs Táncok Magyar Bajnokságán Egyesületünk felnőtt csapata kvalifikációt szerzett arra, hogy a Latin Táncok Formációs Európa Bajnokságán képviselhesse hazánkat.

 

 

Az Európa Bajnokságot május 18-án Litvánia fővárosában, Vilniusban rendezték meg, ahogy nyolc ország 16 csapata mérte össze tudását. Magyarországot a szombathelyi Savaria TSE mellett, a zalaegerszegi Gála TE csapata képviselte. Egyesületünk a most elkészült új koreográfiájával, a Rainbow over the Paradise című formációval mutatkozott be.

 

 

A két formációs csapat autóbusszal együtt tette meg a csaknem 24 órás utat. A versenyzők szállásáról a helyi szervezők gondoskodtak. Mindkét egyesületet a Park Inn by Radisson szállodában helyezték el.

A verseny a több ezer embert befogadó Siemens Arenában zajlott. 13.00 órától került sor az elődöntőkre este 19.00 órától következett a középdöntő, majd a döntő.

Tizenöt, több éve a világ élvonalában táncoló csapat mellett kellett bemutatni tudásukat a többségben 18 év körüli táncosokból álló csapatnak, akik elődöntős teljesítményük alapján továbbjutottak a középdöntőbe. A nemzetközi zsűri értékelése alapján végül holtversenyben a 11-12. helyen végeztek a Savariás táncosok. Nem volt könnyű dolguk, de bebizonyították, hogy méltó utódok lehetnek.


A 2013-as Latin Formációs Európa Bajnokságot végül a litván Zuvedra csapata nyerte meg, megelőzve az orosz Vera Tyumen és a német Grün-Gold-Club Bremen csapatokat.

 

 

A verseny másnapján a szervezők jóvoltából egy 3 órás városnézésen vehettek részt a táncosok.

Hazaérkezéskor családtagok, táncostársak várták őket, hogy együtt ünnepeljék az érkezés utáni első perceket.

Köszönet a táncosoknak, az edzőknek (Horváthné Berta Ágota, Dormán Andrea, Markus Sónyi, Horváth Viktor), a szülőknek, az itthonról szurkoló magyaroknak, és az utazást támogató szponzoroknak.

 

Csapattagok:

Adorján Liza, Bánó Edit, Csermelyi-Vörös Lúcia, Csermelyi-Vörös Rózsa, Horváth Petra, Márk Angelika, Tarczi Alexandra, Varga Vivien, Böröndi Milán, Deáki Imre, Kelemen Roland, Kendik Péter, Kovács Martin, Kövesdi Martin, Michael Dávid, Rózsa Bálint, Varga Dominik